" az álom az álmodó belső környezetét ecseteli, azt, 
aminek igaz és valós voltát a tudat egyáltalán nem ismeri el, 
vagy csak berzenkedve".   (Jung)

Világos van, ez egészen zavaró. Fáradt vagyok, de indulnom kell. Felkelek, tiszta víz vagyok… már megint remek álmom volt, még szerencse, hogy nem emlékszem, ezen járna az agyam egésznap. Csörög a telefon várnak már, sietek. Húsz percen belül úton vagyok. Már-már rutinosan nyugtatom magam, amikor előjön a vajon bezártam az ajtót kényszeres őrlődésem… de legalább telik az idő. Nagyon korán van, de mégis furcsállom, hogy nem látok embereket az utcán. Ünnepnap lehet?  Végül is lényegtelen, jobb ez így nekem, legalább senki nem bámul a képembe. Gyorsan el is terelődik a figyelmem, miközben a zsebemben kotorászok tűz után. Megvan, rágyújtok. Nem esik jól, meg is szédülök, közben bevillan a tegnap este. Szépen elintézted magad, meg a kiscsajjal a lehetőségeid is. Utálom a lekezelő hangnemet, de a lelkiismeretem mégis megengedi magának. Hagyom, fojtogasson csak a bűntudat, egy kis önsanyargatás után az ember könnyebben vár feloldozást.
Feleszmélek, ez a környék nem ismerős. Itt élek több mint 20éve, de nem jártam még erre. Nem nyugtalanít a tény, hogy eltévedtem… a másnaposságra fogom. Csönd van, lépteim monoton hangja zavarja meg az előttem szemetet csipegető galambokat. Rengetegen vannak… Nem kedvelem őket, talán azért mert egyes tulajdonságaik nagyon emlékeztetnek az emberekre. Örökké csacsogó, pofátlan módon kéregető, tisztátlan lények, akik már-már zavarba ejtő módon figyelnek minket. Lehet, én vagyok paranoiás, de nincs időm ezen gondolkozni. Próbálom elhessegetni őket az utamból. Üvöltök, de csak halk foszlányok hagyják el szám. Újra próbálom, de közben már beverekedtem magam a galambok közé. Elnémultak és csak figyelnek. Én újra és újra próbálok üvölteni, nem megy. A számhoz kapok, valami nincs rendben…mintha damillal varrták volna be a szám, ezt nem értem. Hogy? Mikor történt? Az előbb még cigiztem. Pánikolok. Próbálom óvatosan kioldozni a szám, a hangom a fogságból… nem megy, elhatalmasodik rajtam a félelem és őrült mód kezdem tépkedni a damilt. Nagyon fáj, ömlik a vér a számba és én nem győzöm nyelni. Folyamatosan homályosul a kép…     
Világos van, ez egészen zavaró. Fáradt vagyok, de indulnom kell. Felkelek, tiszta víz vagyok… már megint remek álmom volt, még szerencse, hogy nem emlékszem…