Genio y figura, hasta la sepultura

Feelmytrip

Madame, Mademoiselle, Monsieur Bonsoir !°°°

2010. május 30. - FeeLmyTriP

 Hatalmas volt a tömeg, üvöltő torz lények mindenütt. Jól érzik magukat hajtotta őket az alkohol, valamilyen drog vagy esetleg mindkettő. Sok pszichedelikus élvhajhász, nekik az életben már tényleg csak ezek az apró örömök maradtak. Verekedtem be magam a tömegbe, vicsorító lányok hatalmas szemekkel, mosolyogtam és közben epikus harcot vívtam a körülettem lévőkkel, hogy a kezemben lévő sörből még maradjon valamennyi, mire odaérek a többiekhez. Akkor hirtelen, mondhatni sorsszerűen belebotlottam. Álltam és nem akartam tovább menni nem is tudtam volna, mire eszméltem már belém kapaszkodott, húzott magához. Vele voltam egész este, hajnalban sétáltunk a városban, nem beszéltünk sokat, nem kellett. Bármilyen elcsépelt beszélgetés csak megtörte volna az egész különlegességét. Egyik ismerőm fejtette ki nekem mikor is érezte először azt, hogy igazán tartozik valakihez. Fesztivál, három nap nem tisztálkodás után ugyanúgy úgy odabújik melléd és a szagotok és ápolatlan külsőtök ellenére mégis olyan vonzódás, kötelék van köztetek, amit nem tudott megmagyarázni. Átéltem én hasonlót, de a vonzódás egy idő múlva komolyabb érzelmek nélkül könnyedén elhalványul. Ez most más volt…
Sokszor gondolok vissza arra a Lányra. Így volt ez ma is. Harangoztak, ebédhez készülődtünk. Éreztem valami különös illatot, azonnal Ő jutott eszembe. Elment az étvágyam, de muszáj volt ennem. El akartam kerülni az idegesítően fölösleges kérdéseket, hogy miért nem eszek rendesen. Ebéd után mindenki visszavonult monoton teendőit ellátni. Kint dolgoztam a kertben. Meleg volt, folyt rólam a víz, fárasztó volt a munka is, de gondolataim csak körülötte forogtak ismét. Lelkiismeret furdalásom volt, nekem már nem szabad, már nem lehet. Ennyi idő után reméltem, hogy felejt az ember főleg egy ilyen helyen…
Boldog voltam akkoriban, azt hiszem. Bár ezt csak így utólag merem kijelenteni. Talán az volt a baj, hogy nem akartam tudomást venni, hogy ez lenne, ennyi lenne, amivel meg kell elégednie az embernek. Talán féltem, talán mindig is éretlen voltam felnőttként viselkedni ilyen téren. Talán annyira megrögzött mód hajkurásztam ezt a boldogságot, mondhatnám az élet értelmét, hogy elfelejtettem észrevenni a körülöttem történő jó dolgokat. Nem tudtam elfogadni, hogy Nekem is az élet apró örömei maradnak. Többre vágytam, a megfoghatatlanra, megmagyarázhatatlanra. Elhagytam őt, a családom, a barátaim, az Életem.
Zarándokoltam. Vegyük a könyv egy lapját, mint az emberi elmét, lelket, ha ezt a könyv oldalt megtisztítjuk a betűktől, kapunk egy fehér lapot, egy tiszta lapot. Csupán mindent előröl akartam kezdeni, hátha még van esélyem változtatni és ehhez tartottam magam utam során.
Szerzetes lettem…
Így történt ez és most itt művelem a kertet, de lassan elkészülök. Elszaladt az idő a mai nap is. Pont úgy, ahogy az évek a fejem felett. Mára puszta emlék maradt minden, olyan megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan boldog emlék… hát nem ironikus az élet.

A bejegyzés trackback címe:

https://feelmytrip.blog.hu/api/trackback/id/tr522043716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.